1% Felajánlás
Szeretnénk a figyelmeteket felhívni, hogy a minden évben szükséges adóbevallás során az adó 1%-a a Pár-Beszéd és Kapcsolat Alapítvány számára is felajánlható . (Ráadásul ez az amúgy is befizetendő adó részét képező összeg, így semmilyen többlet kiadást nem ró a felajánlóra).
Adószámunk: 18100978-1-41
(Pár-Beszéd és Kapcsolat Alapítvány)
Kérjük, amennyiben fontosnak tartod közösségünk támogatását és közös céljaink megvalósulását, élj ezzel a lehetőséggel saját adóbevallásod esetén, ill. a letölthető szórólapsegítségével környezetedben (munkahely, ismerősök, barátok ...) is hívd fel erre a lehetőségre és a közösségre a figyelmet.
Töltsd le szórólapunkat (link a szórólapra) a Közösség támogatásához.
Nekünk jól bevált, hogy pár szót meséltünk saját élményeinkről, tapasztalatainkról a közösséggel kapcsolatban. Ez a személyes beszámoló, a szórólap megmutatása mellett, többször segített másoknak is a közösségünk mellett dönteni az adó 1%-kal kapcsolatban (is).
Az SzJA másik 1%-át valamelyik egyház javára ajánlhatod fel, melyek technikai számai a NAV ezen oldalán (link: technikai számok) megtalálhatók. A Magyar Katolikus Egyház technikai száma 0011.
A továbbiakban először a rendelkezés lehetséges módjairól, utána pedig a kiemelten fontos határidőkről találsz egy kis összefoglalót. Várhatóan idén is nagyon hasonló lesz a folyamat, de amint biztos friss információ áll rendelkezésünkre, feltesszük ide.
A RENDELKEZÉS MÓDJA AZ 1+1% FELAJÁNLÁSÁRÓL:
Ha számítógépen töltöd ki, majd elektronikusan az ügyfélkapun küldöd be az adóbevallásod: A nyomtatványkitöltő programban írd be a megfelelő helyre a támogatni kívánt szervezet adószámát, illetve technikai számát, így nyilatkozatod automatikusan része lesz a beküldött bevallásnak.
Ha számítógépen töltöd ki, majd nyomtatás után postán adod fel az adóbevallásod: A nyomtatványkitöltő programban írd be a megfelelő helyre a támogatni kívánt szervezet adószámát, illetve technikai számát, és figyelj rá, hogy ezt részt is kinyomtasd, majd a bevallás többi részével azonosan kezelve, együtt, egy csomagban add fel postán az adóhatóság számára.
Ha magad kézzel készíted és adod postára az adóbevallásod: Töltsd ki az adóbevallásra szolgáló nyomtatványgarnitúra részét képező rendelkező nyilatkozatot (EGYSZA lap), és értelem szerűen a bevallással együtt postázd a kitöltési útmutatóban megadottak szerint.
Ha munkáltatód készíti el az adóbevallásod: A letölthető szórólapunkból vágd ki a rendelkező nyilatkozatot, töltsd ki, majd lezárt, adóazonosító jeleddel ellátott, ragasztott felületére átnyúlóan saját kezűleg aláírt postai borítékban elhelyezve juttasd el a munkáltatódhoz legkésőbb 10 nappal a határidő előtt.
Ha az egyszerűsített adóbevallást választod (erről február 15-ig kell nyilatkoznod a NAV felé): A NAV által visszaküldött bevallási ajánlat részét képező rendelkező nyilatkozatot (EGYSZA lap) töltsd ki, majd a teljes, aláírt adóbevallással együtt küldd vissza a NAV részére május 20-ig.
Ha beküldted már az adóbevallást , de nem rendelkeztél az 1+1%-ról: A letölthető szórólapunkból vágd ki a rendelkező nyilatkozatot, töltsd ki, majd lezárt, adóazonosító jeleddel ellátott, ragasztott felületére átnyúlóan saját kezűleg aláírt postai borítékban elhelyezve személyesen, vagy postai úton juttasd el az adóhatóságnak, legkésőbb május 20-ig. (Megj: bár a letölthető nyilatkozat mérete és kinézete nem egyezik az új formával, melyet az adóbevallási csomagban idén a bevallás részeként postáznak, de az azonos tartalom miatt ez is garantáltan használható.)
ELŐIRT HATÁRIDŐK:
február 15.:
Ha azt szeretnéd, hogy a NAV készítse el az adóbevallásodat és ezért az adóhatósági adómegállapítást választod (ADAM), akkor ennek kérését (a xx53Ny nyomtatványon) február 15-ig kell feladnod a NAV-nak. Mint fentebb jeleztük, a szórólapunkon található rendelkező nyilatkozatot kinyomtatva és kivágva, leragasztott és adóazonosító jellel ellátott kisborítékban a xx53Ny nyilatkozattal együtt postán meg lehet küldeni a NAV-nak.
február 25.:
Ha egyéni vállalkozó vagy ÁFA fizetésre kötelezett magánszemély vagy, akkor ez az adóbevallásod határideje. Az 1+1% rendelkezésed legegyszerűbb módja ez esetben, ha az adóbevallás részeként nyilatkozol valamelyik fentebb részletezett módon attól függően, hogy papír alapon vagy elektronikusan töltöd-e ki és milyen módon adod be a bevallásod.
május 10.:
Ha a munkáltatód készíti az adóbevallást, akkor eddig a napig kell odaadnod neki a rendelkező nyilatkozatot a honlapról letölthető szórólapból kivágva, lezárt, adóazonosító jellel ellátott kisborítékba téve. FONTOS, hogy ebben az esetben a ragasztáson átnyúlóan írjuk alá a borítékot kívül. Lásd még fentebb az idevágó részt.
május 20.:
Az összes többi SzJA-bevallás határideje és a rendelkező nyilatkozatok beérkezésének határideje. Eddig a napig még akkor is postára adható a rendelkező nyilatkozat, ha az adóbevallást már beadtad, de abban még nem rendelkezél (pl. egyéni vállalkozó vagy, vagy egyszerűen csak időben elküldted a bevallásod).
Fenti leírásunk csak tájékoztató jellegű. Pontos és hiteles további információkat a NAV honlapjáról letölthető anyagban találhatsz.
A Családok Jézusban közösség Pár-Beszéd és Kapcsolat közhasznú alapítvány számlájára befizetett adományokból, és az adók 1%-ából befolyt összeggel továbbra is a lelkigyakorlatokat szeretnénk támogatni.
Köszönjük mindenkinek a felajánlást, és kérünk, hogy jövőre is tegyétek ezt meg, illetve terjesszétek a lehetőséget ismerőseitek körében!